Első fejezet!

Sziasztok kedveskék, meghoztam hát az első fejezetet ;) nagyon örülök, hogy máris van egy feliratkozóm, meg a chaten egy üzenet! Igyekezni fogok! :*
Ja, és hiába tűnik úgy, ez nem egy átlagos történet, már itt is van előjele a nagy csavarnak ;)

Pipáljatok, komizzatok, iratkozzatok fel, persze minden véleményt elfogadok! ;)
Jó olvasást! :*


                                                                    1. fejezet

            Ugyan négy férfi állt vele szemben, Harry önbizalma egy pillanatra sem ingott meg. Elszántan nézett velük szembe, kék szemei elsötétültek. Nem a düh vezérelte, hanem a kalandvágy. Rég nem állt ekkora túlerő elé, és ez már nagyon hiányzott neki. Amúgy is mostanában, amikor csak egy emberbe kötött bele, az nem állt ki magáért, hanem fejvesztve elmenekült. A hírnév átka – gondolta magában röhögve.

            – Azt ajánlom, engedjétek el a lányt! – szorultak ökölbe kezei.

            A négy fickó egymásra nézett, majd az, aki a lenyűgözött Aidát tartotta fogságában, megszólalt:

            – Fiúk, hagyjuk mi ezt, hogy így beszéljen velünk egy kis suhanc?! – ordított.

            Aida csak egy pillanatra csukta be mesésen barna szemeit, de abban a pár másodpercben az ujjak leváltak nyakáról, légáramlatot érzett maga körül, majd valaki felkapta. Meglepetésében felsikkantott, csak ekkor vette észre, hogy a négy férfi, akik fogva tartották már a földön feküdtek, ő pedig Harry válláról nézte őket, közben távolodtak. A fiú olyan könnyedséggel intézte el a bandatagokat, mintha profi ökölvívó lenne, arról nem is beszélve, hogy úgy kapta fel Aidát a vállára, akár egy tollpihét.

            – Bocsesz, túl hosszú a lábam! – kiáltott a fiúk után röhögve, majd eltűntek a szemük elől.

            Harry a város főterére vitte Aidát, ahol a sok ember miatt biztonságban érezhette magát. Egy percre sem engedte őt el, csak amikor egy szökőkúthoz értek. Ekkor a fiú egy könnyed mozdulattal lecsúsztatta a még mindig rémült lányt a válláról és a kút szélére ültette.

            Aida végig csak őt bámulta. Szíve hevesen dobogott, hallotta a fejében zubogó vért. Épp, hogy elmúlt a veszély, de ő máris azt várta, hogy Harry-hez szólhasson.

            – K-köszönöm – hebegte szaggatottan.

            A barnahajú srác könnyed mosolyt vetett felé.

            – A lányok nem szeretik a hozzájuk hasonló lekvárokat.

            A remek humorérzék csak jobban megnyugtatta Aidát, érezte, ahogy kezd eltűnni a szervezetéből az adrenalin, és csakis a bódító szerelem marad a helyén. Végre valahára megtalálta a hercegét!

            – Hehe, őőő… igen. Szóval jövök neked egyel! – vigyorogta.

            – És mit akarsz nekem adni? – szegezte neki egy félszeg ajakrándítással Harry.

            – Nos… egy… szelet süti? – elmélkedett a lány. Ha jól emlékezett, akkor még maradt egy a táskájában, így kutakodni kezdett.

            – Én inkább... – kezdett beszélni a jóképű idegen, mindeközben felállította Aidát. – Téged választalak! – nyögte, majd a lány ajkaira tapadt.

            Forró, puha csókja úgy olvadt szét a vörös hajú Aida döbbent ajkain, hogy öröm volt érezni. Szemei meglepetésében nyitva maradtak, csupán akkor hunyta le őket, amikor Harry nyelve behatolt a szájába.

            Még sohasem csókolózott… még csak közel sem járt hozzá… még soha. És így ez most túlságosan gyors volt neki. Alig kapott levegőt, kiütközött rajta a veríték, egyáltalán nem tudta, mit kéne csinálnia. Ezzel szemben Harry vérprofi volt, ezt azonnal érezte. Kellemes bizsergés öntötte el végtagjait, kapaszkodót keresett, ahol megtarthatná magát, de nem talált semmit, így szinte élettelenül lógott megmentője karjai közt. Az első csókja… az ő első csókja. És milyen erőszakos! Túlságosan is…

            A kékszemű végül lelassult, eltávolodott Aida remegő ajkaitól. A lány azonnal levegőért kapkodott. Hiába volt ez egy nem várt csóklopás, mégis végtelenül romantikusnak találta a maga módján.

            – Haha – nevetett Harry –, olyan tapasztalatlan vagy!

            Aida álla leesett, még pislogni is elfelejtett. Persze, hogy az! Hisz most csinálta először!

            – Még azt sem tudod, hogy kell levegőt venni! – folytatta a fiú röhögve, majd olyan módon, ahogy a bátyus teszi kishúgával, összekócolta Aida hosszú, vörös tincseit. – Meg akartalak döngetni, de nincs se jó segged, se nagy melled! Nőj fel gyorsan, kiscsibém!

            Harry sarkon fordult, nevetgélve integetett, nemsoká eltűnt Aida szeme elől, aki még mindig teljes sokkban volt. Nem elég, hogy ma épp, hogy megölték, erre a megmentőjének egy bunkónak kell lennie! Mégis, hogy merte őt csak így megcsókolni?!

            – Ő egyáltalán nem is herceg! – panaszolta másnap Aida magából kikelve az iskolában két osztálytársának a történteket. – Olyan helyes fiú volt, olyan szörnyű modorral!

            – Borzasztó, Aida, valóban szörnyű! – kuncogtak össze. Őnekik egy csók már korántsem volt akkora dolog, mint barátnőjüknek, hisz sokkal merészebb dolgokat is csináltak már…

            – Nem is léteznek igazi hercegek! – nyavalygott a vörös loknis. – Adja vissza az első csókom!

            A két osztálytárs összemosolygott, ők már tudtak valamit, amit a harmadikuk még nem.

            – Hé, Aida! – kezdett bele Eva, a mindig csinos szőke. – Nincs kedved eljönni velünk egy randira?

            – Igen, igen! – folytatta Beth, az iskola egyik legokosabb diákja, aki a külsőjével is dicsekedhetett. Mindenki féltékeny volt derékig érő, barna hullámaira. – Összefutottunk pár sráccal a másik gimiből, szombaton találkozunk velük, azt mondták, hozzák egy barátjukat is!

            – Nos… én nem tudom – motyogta fülig pirulva Aida.

            – Mit veszíthetsz? Ott talán megtalálhatod az igazi herceged! – verte be az utolsó szöget Eva a koporsóba.

            A dühös lánynak mi sem kellett több!

            Szombaton együtt mentek a megbeszélt találkozóhelyre, ami a városuk egyik legszebb kávézójába lett megbeszélve. Aida minden lehetőt beleadott, messze túlragyogta barátnőit. Egy farmer miniszoknyát viselt, mellé combig érő, kötött zoknival és csizmával. Felsőtestén csinos, vajszínű selyemblúz feszült, mindenki megbámulta őt, aki csak tehette.

            Azonban egy dologban túlságosan különbözött tőlük. Hiába olvasott annyi szerelmes regényt, valódi randija még sohasem volt, így amikor megpillantotta a fiúkat, rögtön zavarba jött és Beth csontos vállaihoz bújt.

            – Hello, lányok! – mosolygott rájuk a két srác. Az egyiküknek pontosan belőtt, fakó szőke haja, míg a másiknak ugyanolyan tökéletes, de fekete tincsei voltak.

            – A haverunk még késik, de hamarosan itt lesz! – magyarázta a Zayn nevű.

            – Semmi gond, megértjük!

            Aida barátnői beszélgetésbe elegyedtek a fiúkkal, a lánynak igazából egyikőjük sem tetszett. Az ő eszében csakis első csókja elrablója járt.

            – Nem mondtátok, hogy ez egy csoportos randi! – harsant fel mögöttük egy dühös hang.

            – Nyugi már, Harry! – nyugtatgatta a szőke Niall.

            A vörös hajú lány, akinek hosszú tincsei most lófarokba voltak fogva, teljesen ledöbbent. Vékony lábai mintha földbe gyökereztek volna. Hisz ez ő! A perverz herceg!

            – Mégis mit keresel itt?! – esett neki rögtön a rémülten néző Harry-re, aki láthatólag nem tudta mire vélni a dolgokat.

            – Hát te ki vagy? – simított végig sima állán a srác.

            – Nahát, Harry, te ismered Aidát? – kuncogott Zayn.

            – Nem, nem ismerem – jelentette ki hidegvérrel.

            Ha lehetséges, akkor most még inkább nőtt a lány meglepetése. Még, hogy nem ismeri?!

            – Nem emlékszel rám?! – kiabált rá Aida. – El is felejtetted, hogy elloptad az első csókom?! Még a nyelved is bedugtad a számba és ízlelgettél! Te perverz kéjenc!

            – Te tényleg ilyeneket csináltál? – kérdezte Niall érdektelen arccal, ahogy barátjára bámult.

            – Már mondtam, hogy nem ismerem! – tiltakozott idegesen Harry. – Ez a lány őrült!

            Még mielőtt a helyzet menthetetlenné vált volna, a sármos Zayn közéjük lépett, hogy tisztázza a dolgokat.

            – Szerintem valakivel összetéveszted, Aida! Harry a túlságosan szigorú erkölcseiről híres! Komolyan, már kezdtünk aggódni, mert egy lány iránt sem mutatott érdeklődést… ide sem volt könnyű elrángatni.

            A lányon a hideg futkosott, ijedten nézett Harry-re. Lehetséges lenne, hogy összetévesztem valakivel? – gondolkodott magában. – Annak ellenére, hogy pontosan ugyanúgy néz ki, mint ő? Igen… már látom. A perverz herceg szeme kék volt… az övé pedig csodás zöld…          de akkor mégis ki lehetett az, akivel találkoztam? Megtörténhet ilyesmi a valóságban?... 

Prológus

Sziasztok, kedveskék! :) Bemutatkozom, Csörnyei Réka vagyok és ezennel meghoztam az első bejegyzést, egyben a prológust, ami hosszabbra sikeredett, mint az átlagos, de én nem egy áttekintést akartam nektek adni, hanem egy olyan kezdést, amitől megjön a kedvetek a továbbolvasásra! :) Remélem sikerült! Iratkozzatok fel, hagyjatok komit és pipáljatok, kérlek, ne hagyjatok engem visszajelzés nélkül, még nagyon kezdő vagyok! :) Köszi :*

Prológus

            – Én örökké veled leszek, Lana! – sóhajtotta a kékszemű férfi zokogó kedvese göndör fürtjeibe. – Soha többé nem hagylak magadra!

            – Azt hittem, hogy sohasem térsz vissza a háborúból, George!

            – Megígértem, hogy visszajövök…

            – De azt is megígérted Lady Margaretnek, hogy őt veszed feleségül! – szipogta a gyönyörű szőkeség.

            – Azt csak azért hazudtam, mert te elhagytál… vissza akartalak csábítani, kedvesem!

            – Már nem számít – rázta meg fejét a lány –, visszatértél és soha többé nem engedlek el!

            – Nem is hagynám! – sóhajtotta George, majd angyali csókot lehelt szerelme lágy, csábító ajkaira, s fáslival bekötözött keze meg sem állt Lana fűzőjéig, amelyet játszi könnyedséggel oldozott ki. 

Vége

            Aida Steele alig tudta visszafogni lányos sikolyait, ahogy legújabb kedvenc regénye utolsó sorain futott végig. Legszívesebben sírt volna, annyira elöntötték az érzelmek, de nem tehette. Jelenleg épp történelem órán ült, és nem bukhatott le, hogy nem figyel. Ismét. Rettentően rossz szokása volt, hogy sohasem jegyzetelt, ugyanis folytonosan szerelmes regényeit bújta az összes tanórán. Többször is kapott már új iskolájában büntetést emiatt, de ő egyszerűen nem tudott leállni szenvedélyével. Sőt, nem is akart. Nem érdekelték a jegyei, sem az, hogy hol fog majd gimnázium után továbbtanulni, csupán az foglalkoztatta éjjel-nappal, hogy beleképzelhesse magát a regények főhősnőinek bőrébe. Ő is erre vágyott. Perzselő romantikára, elemésztő szenvedélyre, drámára, katarzisra, majd egy öröklétig tartó boldog életre, meg akarta találni a hercegét. Azonban erre ő oly kevés esélyt látott egyszerű tizenhét éves lányként, akit a mindennapokban csak a családja férfitagjai vették körül, ugyanis egy lánygimnáziumba járt. Apja túlságosan féltette őt.

            – Istenem, George olyan csodás… bárcsak nekem is ilyen barátom lehetne! Aki félt, aki szeret, akinek hercegnő vagyok! – motyogta lelkesülten félhangosan, de nem elég halkan.

            – Újra meg kell büntetnem önt, Miss Steele? – állt meg előtte bajszos történelemtanára szigorú tekintettel.

            – N-nem, Mr. Morris! – dugta sietősen a padba a kötetet Aida, de már késő volt. Mr. Morris lehajolt és kivette a rejtekből a könyvet.

            – Szóval nem?

            – E-elnézést, Mr. Morris! – hebegte fülig pirulva a lány.

            Ekkor hangosan felröhögött az osztály minden tagja.

            – Javíthatatlan vagy, Aida! – hallotta a lány mindenhonnan, azonban ő ügyet sem vetett rá, csupán egy félmosollyal megvonta vállát és bűnbánóan nézett tanárára.

            Csupán egy hónapja járt ide, amióta ebbe a városba költözött, de máris hozzászokott. Rengeteg barátja lett, és ugyan nem éppen a legjóhírűbb településről volt szó, ő mégis szerette. Tudta, rendőr apja rendet tart majd és éppúgy meg fogja védeni, mint három izomkolosszus bátyja.

            Óra után azonnal hazaindult, hogy újabb regény után kutathasson az inetrneten. A holnapi nap fontos vizsgát fog írni az egész osztály, de ez őt nem érdekelte. Csak azon járt az agya, hogy találjon még egy olyan csodás férfikaraktert, mint amilyen George volt.   

            Széles mosollyal szépvágású száján bandukolt az utcán, teljesen kizárva a külvilágot. Mígnem olyan történt, ami kiszakította őt nyugodt képzelgéséből.

            – Adjátok vissza! – szipogott egy kisfiú egy sikátorban, akit négy felnőtt férfi vett körül. Az egyik lefogta, míg a másik a pénztárcájában kutatott.

            – Minek egy ilyen kis vakarcsnak kétszáz dolcsi?! – háborgott az egyik.

            – Az a zenetanáromnak van! Kérlek, engedjetek el!

            Aida némán figyelte a jelenetet. Nem tudta, mit kéne tennie, de abban biztos volt, hogy nem fogja hagyni, hogy bántsák szegény kisfiút, aki legfeljebb tíz éves lehetett.

            – Hé! – kiáltott oda magából kikelve, egyenruhája sötétkék szoknyája meglebbent a szélben. – Azonnal hagyjátok békén!

            A négy férfi egyszerre fordult felé, ekkor már egyáltalán nem tűnt olyan jó ötletnek ez a kis akció. Látta rajtuk, hogy irgalmatlanok, az egyiknek még egy csúnya vágás is elcsúfította az arcát.

            – Nicsak! – lepődött meg a fiút tartó, aki azonnal ledobta a gyermeket. Az nagyot nyekkenve huppant a földön. – Micsoda vörös cicababa, látjátok, fiúk? – nyalta meg cserepes száját a tüsi hajú.

            – Az bizony! – bólogattak a többiek, és egy emberként kezdtek közeledni a reszkető Aida felé.

            A lány menekülni próbált, már épp sarkon fordult, de ekkor az egyik erős markával elkapta és berántotta a sötét sikátorba. Nem eresztette Aidát, elkapta érdes ujjaival a gyöngéd, fehér nyakát és feszesen tartotta. A többi úgy állt körülötte és lihegett, mint holmi kiéhezett kutyák.

            – Szerintetek mit csináljunk vele? – kérdi egy szakállas.

            – Nekem lenne pár tippem! – sziszegett Aida fülébe fogvatartója.

            – Csinálhatnánk pár fényképet is! – javasolta a harmadik.

            – Ja, aztán el is adhatnánk őket! Ismerek egy boltot, ahol sokat adnak az ilyesmikért! – ötletelt a negyedik.

            A vörös hajú lány szemébe könnyek szöktek. Tudta, ha sikítana, csak rosszabb lenne, így csendesen, reszketve tűrt, mi történik, és reménykedett, hogy megmentik.

            – Először is ettől szabaduljunk meg… – emelte meg kissé a sebes arcú fogvatartója a sötétkék szoknyát.

            – Hé, köcsög! – harsant fel egy ismeretlen hang a hátuk mögül. – Én a helyedben nem tenném!

            – Mégis ki a?!... – fordultak meg egyszerre.

            A sikátor szabad résében egy magas, karcsú, mégis izmos, fiatal fiú állt. Barna, göndör haját égszínkék szemébe fújta a szél, ami megmozgatta a rajta lévő kicipzárazott bőrdzsekit is.

            – Az olyan pöcsök, mint ti, sohasem fognak normális nőt találni maguknak… – dörmögött hangja vészjóslóan.

            – Mégis ki ez?! – kérdezte rémülten az egyik férfi a másiktól.

            – Azt hiszem ő Harry Styles… úgy hallottam, hogy egyszer egy rúgással döntött ki egy villanyoszlopot! – hebegte a tágra nyílt szemekkel a tüsi hajú.

            – De ez még nem jogosít fel titeket arra, hogy ilyet csináljatok! – folytatta a hős.

            Aida résnyire nyílt ajkakkal bámult a fiúra, aki szembe mer szállni négy másikkal. A fiúra, aki meg fogja menteni.

            – Harry Styles… – szepegte magában. – Ő az én hercegem!